A nyitás mindenekelőtt az intenzívebb házon belüli munkát jelenti a szegedi színházban

2021. MÁJUS 3.
A nyitás mindenekelőtt az intenzívebb házon belüli munkát jelenti a szegedi színházban hír képe

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójánál érdeklődtünk, mire számíthat a teátrum közönsége a kulturális intézmények zárvatartására vonatkozó korlátozás feloldását követően. Barnák László elmondta, továbbra is az óvatosság és a biztonság marad a társulat legfőbb vezérelve. A négymillió fős átoltottság el­­érésével egy időben a kulturális intézmények kényszerű zárvatartására vonatkozó korlátozást...

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójánál érdeklődtünk, mire számíthat a teátrum közönsége a kulturális intézmények zárvatartására vonatkozó korlátozás feloldását követően. Barnák László elmondta, továbbra is az óvatosság és a biztonság marad a társulat legfőbb vezérelve.

A négymillió fős átoltottság el­­érésével egy időben a kulturális intézmények kényszerű zárvatartására vonatkozó korlátozást feloldották.

Keserédes reakció

Barnák László igazgató la­punknak elmondta: vegyes ér­­zelmekkel fogadta a hírt.

– A színházi maszkokhoz hasonlóan egyszerre sírunk és nevetünk. Örvendetes egyfelől, hogy ismét lehetőségünk van találkozni a közönséggel. Ugyanakkor igen váratlanul ért e korábban fokozatosnak hirdetett nyitási lehetőség. No­vemberben lezártuk az összes jegy visszaváltását, nem hirdettünk bérletes előadásokat sem, úgyhogy most a nulláról kell felépíteni minden elő­adást. Ha meghirdetünk egy produkciót, három-négy hét szükséges, hogy el tudjanak fogyni a jegyek. Ráadásul, mivel a fokozatos nyitásra számítottunk, beütemeztünk felújítási munkálatokat is. Mindennek fejébe nyakunkon az évad vége – fejtette ki, majd hozzátette: minden nehézség ellenére azonban természetesen szeretnének találkozni a nézőkkel.

A nyitást előreláthatóan a Szegedi Szimfonikus Zenekar elmaradt előadásainak pótlásával fogjuk indítani, ugyanakkor e lehetőség számunkra mindenekelőtt az intenzívebb házon belüli munkát jelenti, hiszen javában zajlanak a Barabbás rádiójáték felvételi munkálatai. Emellett Szilágyi Annamária rendezésében felolvasószínházi előadással is készülünk május végére – részletezte.

Felelősségteljes döntés

A kényszerű zárvatartás időszaka alatt sem állt meg a munka a teátrumban. Több produkció – például A padlás, a 39 lépcsőfok és a Black Comedy – készült el, ám ezek bemutatását a következő évad­­ra tervezik.

A teljes cikk a Délmagyar.hu oldalon olvasható.

fotó: Frank Yvette / Délmagyarország

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
További hírek
Alföldi Róbert rendezi a Szegedi Nemzeti új ősbemutatóját hír képe
Alföldi Róbert rendezi a Szegedi Nemzeti új ősbemutatóját

Ismét ősbemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház Alföldi Róbert rendezésében: ezúttal Varsányi Anna A szent című színművét állítja színpadra. A produkciót május 2-től a Nagyszínházban láthatja a közönség, a színház tánckarának közreműködésével. A mai olvasópróbával hivatalosan is kezdetét vette A szent próbafolyamata. Barnák László főigazgató kiemelte, kortárs magyar ősbemutatót létrehozni...

Marica grófnő – közönségtalálkozó hír képe
Marica grófnő – közönségtalálkozó

A Szegedi Nemzeti Színház a 2024/25-ös évad legújabb nagyszínházi bemutatójára készül március 28-án. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét mutatjuk be, Koltai M. Gábor rendezésében. A magának való, mogorva Endrődy Tasziló gróf felélte a családi vagyont, és álnéven gazdatiszti állást vállal egy Kolozsvár melletti birtokon. A birtok úrnője, Marica grófnő a hozományvadász kérők elől menekülve...

Színházi világnapi programajánló hír képe
Színházi világnapi programajánló

Március 27-én, a színházi világnapon Fábián Péter Kenyértörés című vitaszínházi előadása várja a közönséget a Nagyszínház balett-termében. A produkció Legjobb független előadás és Legjobb ifjúsági előadás kategóriákban is jelöléseket kapott a Színházi Kritikusok Céhétől 2023-ban. Fábián Péter, a darab írója és rendezője elmondta, „A Kenyértörés című előadás különlegessége, hogy a cselekmény vége...

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS