„A zenés színház komplexitása vonz”

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE

Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára.

– Hogyan lett a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának táncművésze?

– Győrben születtem, az ottani táncművészeti iskolának volt egy kihelyezett balettóvodája, ahol elkezdtem az előképzést. Afonyi Éva, a Győri Balett akkori tagja foglalkozott velünk, onnan egyenesen vezetett az utam a táncművészeti iskolába, ahol tizenkét évig tanultam a szakmát. Amikor 2012-ben végeztem, a koncertvizsgánk után Varga József, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának akkori vezetője szerződést ajánlott, ami már csak a Szegedi Kortárs Balett és a többtagozatúság miatt is nagyon jó lehetőségnek tűnt. Felvettek közben a Táncművészeti Főiskolára is, amit munka mellett végeztem el. Amint megtapasztaltam egy ekkora színház rendkívül összetett működését – mind a színpadon, mind a színfalak mögött –, azonnal tudtam, én ezzel   akarok foglalkozni.

– Melyik volt az első produkció, amiben a mély vízbe ugrott?

– Egy kezdőnek minden előadás nagy kihívást jelent. Opera-előadást korábban sohasem láttam, ezért is különösen izgalmas feladat volt operisták mellett táncosként viselkedni és segíteni az előadás menetét. Az első produkció, amiben felléptem, az Andrea Chenier volt, majd néhány felújító próbával A kölyök című musicalbe kellett beállnom. Fogalmam sem volt, hogy a takarásban hogyan kell közlekedni, vagy hogy működik a forgószínpad. Ezeket nem tanítják meg az iskolában. Mégis csodálatos élmény volt, úgy éreztem, jól döntöttem, még ha ilyen messze is kellett jönnöm a családomtól.

– Milyen a viszony az egyes tagozatok között?

– Ez egy különleges színház, egy családként működik az egész társulat. A büfében nem számít, hogy ki, melyik tagozatban dolgozik, közös a témánk, és mindig számíthatunk egymásra.

– A színházi fizetések évtizedek óta siralmasak.

– A színházból lehetetlenség megélni. Ez egy szerelemszakma. Ha valaki ezt választja, akkor jó, ha már az elején tisztában van azzal, hogy a fizetéséből nem lesz lakása, autója. Ugyanakkor mindennap azt csinálhatja, amit igazán szeret. Megihatja a bambit a büfében, de bizony a hó végén számolgatnia kell az aprót. Én is vállaltam másodállást, táncpedagógusként dolgozom a VargaBalett Táncműhelynél, ahol kisgyermekeket tanítok. Korábban Makóra is kijártam, de ettől az évtől már annyi elfoglaltságom van a színházban, hogy csak Szegeden tanítok. Az 1984 koreográfus-asszisztense vagyok, ezt a darabot a pandémia miatt két éve csináljuk, háromszor kezdtük újra a próbákat. Hiába tudják a táncosok a dolgukat, mindig nagy felelősség ezt a bonyolult produkciót úgy színpadra vinni, hogy az eredeti minőséget megtartsuk. Szerencsére Horgas Ádámmal, az előadás rendezőjével nagyon hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

A teljes interjú a Tiszatáj online oldalán olvasható.