Cosi fan tutte – prózával

2020. JANUÁR 9.
 Cosi fan tutte – prózával hír képe

RENDHAGYÓ OPERABEMUTATÓRA KÉSZÜL A SZEGEDI TÁRSULAT Két szereposztásban, rendhagyó módon, a recitativók helyett prózai szöveggel mutatja be január 17-én Toronykőy Attila rendezésében a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata Mozart Cosi fan tutte című vígoperáját a kisszínházban. A műfajjal ismerkedő fiataloknak szánt beavató produkciót az operabarátoknak is ajánlották az alkotók a Korzó Zeneházban...

RENDHAGYÓ OPERABEMUTATÓRA KÉSZÜL A SZEGEDI TÁRSULAT Két szereposztásban, rendhagyó módon, a recitativók helyett prózai szöveggel mutatja be január 17-én Toronykőy Attila rendezésében a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata Mozart Cosi fan tutte című vígoperáját a kisszínházban. A műfajjal ismerkedő fiataloknak szánt beavató produkciót az operabarátoknak is ajánlották az alkotók a Korzó Zeneházban. A Szegedi Operabarátok Egyesülete elnökük, Gyémánt Csilla színháztörténész vezetésével rendszeresen megszervezi a Korzó Zeneházban a Bemutató előtt című sorozatot, melyben a közelgő premier alkotói ismertetik koncepciójukat, a szereplők pedig ízelítőt is adnak a készülő produkcióból. Január 17-én és 18-án kettős szereposztásban kerül színre a Cosi fan tutte című vígopera – más megjelölés szerint játékos zenedráma –, melynek keletkezéséről is részletesen beszélve Gyémánt Csilla elmondta: 1790-ben, még Mozart életében bemutatták, de II. József halála után hamar lekerült a műsorról, mert erkölcstelennek tartották. Csak az 1950-es évektől kerülhetett a darab az őt megillető helyre az operaházak repertoárján. Szegeden is többször műsorra tűzték az elmúlt évtizedekben. A mostani kisszínházi beavató produkció egyszerre szól majd az operabarátoknak és a műfajjal ismerkedő fiataloknak. A cikk további része a http://tiszatajonline.hu/?p=128051&fbclid=IwAR0HSKyqmy6AkayCvGodBYFnvflpJ4fb2aBNYBlcUJQ9GnpS_r4hq7mLssE oldalon olvasható.
Banner
Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
További hírek
Alföldi Róbert rendezi a Szegedi Nemzeti új ősbemutatóját hír képe
Alföldi Róbert rendezi a Szegedi Nemzeti új ősbemutatóját

Ismét ősbemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház Alföldi Róbert rendezésében: ezúttal Varsányi Anna A szent című színművét állítja színpadra. A produkciót május 2-től a Nagyszínházban láthatja a közönség, a színház tánckarának közreműködésével. A mai olvasópróbával hivatalosan is kezdetét vette A szent próbafolyamata. Barnák László főigazgató kiemelte, kortárs magyar ősbemutatót létrehozni...

Marica grófnő – közönségtalálkozó hír képe
Marica grófnő – közönségtalálkozó

A Szegedi Nemzeti Színház a 2024/25-ös évad legújabb nagyszínházi bemutatójára készül március 28-án. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét mutatjuk be, Koltai M. Gábor rendezésében. A magának való, mogorva Endrődy Tasziló gróf felélte a családi vagyont, és álnéven gazdatiszti állást vállal egy Kolozsvár melletti birtokon. A birtok úrnője, Marica grófnő a hozományvadász kérők elől menekülve...

Színházi világnapi programajánló hír képe
Színházi világnapi programajánló

Március 27-én, a színházi világnapon Fábián Péter Kenyértörés című vitaszínházi előadása várja a közönséget a Nagyszínház balett-termében. A produkció Legjobb független előadás és Legjobb ifjúsági előadás kategóriákban is jelöléseket kapott a Színházi Kritikusok Céhétől 2023-ban. Fábián Péter, a darab írója és rendezője elmondta, „A Kenyértörés című előadás különlegessége, hogy a cselekmény vége...

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS