Játék a sötétben, ami leginkább világos: rövidzárlat és vakrepülés a bezárt Kisszínház színpadán

2021. FEBRUÁR 18.
Játék a sötétben, ami leginkább világos: rövidzárlat és vakrepülés a bezárt Kisszínház színpadán hír képe

Újabb elkészült produkció kerül be a szegedi színház képzeletbeli színdarabraktárába. Megtartották a Black Comedy főpróbáját. Peter Schaffer bohózatával együtt már négy kész előadás várja a pandémia végét és persze a bemutatót. Tavaly november 20-án mutatták volna be Méhes László rendezésében a legsikeresebb magyar musicalt, A padlást. A darab ugyan elkészült, a házi főpróbát is megtartották, de...

Újabb elkészült produkció kerül be a szegedi színház képzeletbeli színdarabraktárába. Megtartották a Black Comedy főpróbáját. Peter Schaffer bohózatával együtt már négy kész előadás várja a pandémia végét és persze a bemutatót.

Tavaly november 20-án mutatták volna be Méhes László rendezésében a legsikeresebb magyar musicalt, A padlást. A darab ugyan elkészült, a házi főpróbát is megtartották, de bemutatni már nem tudták. A járvány végéig ugyancsak Csipkerózsika álmát alussza, a 39 lépcsőfok című Hitchcock-krimi és két, előadáskész kisopera is.

Január közepén pedig megkezdték Peter Shaffer Black Comedy című vígjátékának próbáit is, amelyet az eredeti műsorterv szerint február 19-én mutatnának be, de a holnap esti premier a járványveszély miatt elmarad. Ma tartották a házi főpróbát.

A sikergyanús bohózatot egy visszatérő rendezőpáros állította színpadra. A „K2-es fiúk”, Benkó Bence és Fábián Péter tavaly a nagyszínház deszkáin gondolta újra Lúdas Matyi történetét.

Az alkotópárosnak most egy ízig-vérig angol vígjátékot kellett színpadra vinni, ami nagyon kompakt, a legkisebb részletek is hihetetlen alapossággal ki vannak dolgozva. Éppen ezért nagyon sok csapdát is rejt.

A két fiatal rendező arra törekedett, hogy miközben lubickolnak a színészek a helyzetkomikumokban, hiteles emberi történetek is kikerekedjenek a darab végére. A játék a sötétben alcímet viselő komédiát 1965-ben írta Peter Shaffer angol drámaíró.

A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
További hírek
Marica grófnő – közönségtalálkozó hír képe
Marica grófnő – közönségtalálkozó

A Szegedi Nemzeti Színház a 2024/25-ös évad legújabb nagyszínházi bemutatójára készül március 28-án. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét mutatjuk be, Koltai M. Gábor rendezésében. A magának való, mogorva Endrődy Tasziló gróf felélte a családi vagyont, és álnéven gazdatiszti állást vállal egy Kolozsvár melletti birtokon. A birtok úrnője, Marica grófnő a hozományvadász kérők elől menekülve...

Színházi világnapi programajánló hír képe
Színházi világnapi programajánló

Március 27-én, a színházi világnapon Fábián Péter Kenyértörés című vitaszínházi előadása várja a közönséget a Nagyszínház balett-termében. A produkció Legjobb független előadás és Legjobb ifjúsági előadás kategóriákban is jelöléseket kapott a Színházi Kritikusok Céhétől 2023-ban. Fábián Péter, a darab írója és rendezője elmondta, „A Kenyértörés című előadás különlegessége, hogy a cselekmény vége...

Új időpontban – My Fair Lady hír képe
Új időpontban – My Fair Lady

Kedves Nézőnk! Tájékoztatjuk, hogy technikai okok miatt a 2025. április 24-én 19 órára meghirdetett bérletszünetes My Fair Lady című musicalünket új időpontban, 2025. április 22-én 19 órai kezdettel tűzzük műsorra. Az előzetesen megvásárolt belépők az új időpontra automatikusan érvényesek, vagy március 21-én 17 óráig a Stefánia 6. szám alatti Jegyirodában más időpontra cserélhetők. Bővebb...

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS