Tanulságos évtől búcsúzik a társulat

2020. DECEMBER 19.
Tanulságos évtől búcsúzik a társulat hír képe

Bizonytalanság – Barnák László szerint ez a szó összegzi leginkább a Szegedi Nemzeti Színház idei esztendejét. Az igazgató azonban hangsúlyozta, a járványhelyzet okozta nehézségek, lemondások és veszteségek egy fontos és szép tanulságra is rávilágítottak. Az idei 12-ből mindössze 4 hónapon át tudott a Szegedi Nemzeti Színház társulata kö­­­zönség előtt játszani a két játszóhelyen összesen 165...

Bizonytalanság – Barnák László szerint ez a szó összegzi leginkább a Szegedi Nemzeti Színház idei esztendejét. Az igazgató azonban hangsúlyozta, a járványhelyzet okozta nehézségek, lemondások és veszteségek egy fontos és szép tanulságra is rávilágítottak.

Az idei 12-ből mindössze 4 hónapon át tudott a Szegedi Nemzeti Színház társulata kö­­­zönség előtt játszani a két játszóhelyen összesen 165 előadásán. Ez havonta több mint negyven előadást jelent, ami a körülményekhez képest kimagasló teljesítmény, pláne a nézettségi adatok fényében.

Fény a sötétben

– Tavaly 85 százalékos volt a nézettségünk, idén átlagosan 84 százalékos. Az adatok tehát azt mutatják, hogy a nézők érdeklődése töretlen, és a veszélyhelyzet ellenére is ugyanolyan kedvvel jártak színházba, vállalva a kényelmetlenségeket, mint a hőmérőzés, a távolságtartás, a kézfertőtlenítés vagy a maszkviselés. Ezekben a nehéz időkben rengeteg erőt tudtunk meríteni közönségünkből, amiért nagyon há­­lásak vagyunk. Az év legnagyobb és legszebb tanulsága számunkra, hogy a színházra minden körülmények között szükség van – fogalmazott az igazgató, aki hálával emelte ki továbbá, hogy a kedden zárult bérlet- és jegyvisszaváltási időszak során nagyon sokan támogatták a színházat, és nem igényelték vissza a jegyeik, bérleteik árát.

Lelki és anyagi teher

A kényszerű, hézagos nézőterek és bezárások anyagilag is komoly nehézségeket okoztak a teátrum számára.
– A tervezett bevételeinknek mindössze körülbelül az egyharmada folyt be idén, több mint 150 millió forintos kieséssel kell számolnunk – közölte Barnák László. Hozzátette, az idei esztendő érzelmileg is óriási kihívások elé állította a művészlelkeket.

A teljes cikk a Délmagyar.hu oldalon olvasható.

-- fotó: Frank Yvette | Délmagyarország ---

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
További hírek
Alföldi Róbert rendezi a Szegedi Nemzeti új ősbemutatóját hír képe
Alföldi Róbert rendezi a Szegedi Nemzeti új ősbemutatóját

Ismét ősbemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház Alföldi Róbert rendezésében: ezúttal Varsányi Anna A szent című színművét állítja színpadra. A produkciót május 2-től a Nagyszínházban láthatja a közönség, a színház tánckarának közreműködésével. A mai olvasópróbával hivatalosan is kezdetét vette A szent próbafolyamata. Barnák László főigazgató kiemelte, kortárs magyar ősbemutatót létrehozni...

Marica grófnő – közönségtalálkozó hír képe
Marica grófnő – közönségtalálkozó

A Szegedi Nemzeti Színház a 2024/25-ös évad legújabb nagyszínházi bemutatójára készül március 28-án. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét mutatjuk be, Koltai M. Gábor rendezésében. A magának való, mogorva Endrődy Tasziló gróf felélte a családi vagyont, és álnéven gazdatiszti állást vállal egy Kolozsvár melletti birtokon. A birtok úrnője, Marica grófnő a hozományvadász kérők elől menekülve...

Színházi világnapi programajánló hír képe
Színházi világnapi programajánló

Március 27-én, a színházi világnapon Fábián Péter Kenyértörés című vitaszínházi előadása várja a közönséget a Nagyszínház balett-termében. A produkció Legjobb független előadás és Legjobb ifjúsági előadás kategóriákban is jelöléseket kapott a Színházi Kritikusok Céhétől 2023-ban. Fábián Péter, a darab írója és rendezője elmondta, „A Kenyértörés című előadás különlegessége, hogy a cselekmény vége...

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS