
Az 1984 figyelmeztetés, nem használati utasítás
Átkozott Orwell, gonosz színház, sárkányfogvetemény emberiség! Miért kell ezt a kupac reménytelenséget a képembe tolni? – lett káromkodni kedvem Szegeden, miután megnéztem Horgas Ádám rendezésében George Orwell 1984 című regényének színpadi változatát. De ki mondta, hogy a világ arra való, hogy boldogok legyünk? Ki állította, hogy a művészet dolga, hogy megszépítse sivár hétköznapjainkat? A...
Tovább
„Szituációk hiányában nincs színház” – interjú Ágoston Péterrel
Hogy érzed magad Szegeden? Az előző évadban, a Mágnás Miska kapcsán, találkoztam először a szegedi színházzal. Azt tapasztaltam, hogy minden próba után konstruktív beszélgetések zajlottak arról, hogyan lehetne még jobb az előadás, ez meghatározó élmény volt. Nagyon erős a társulat, és ugyan játszom máshol is, most kezdtem el ide kötődni azáltal, hogy több előadást vállaltam. Próbaévként tekintek...
Tovább
Hitchcock klasszikusa a Szegedi Nemzetiben
Az olvasópróbával kezdetét vette a 39 lépcsőfok próbafolyamata a Szegedi Nemzeti Színházban. Patrick Barlow John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján írt krimi-vígjátékát december 18-án mutatja be a teátrum Horgas Ádám rendezésében. A koronavírus-járványhoz alkalmazkodva változtatta meg műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. Barnák László főigazgató elmondta, az eredetileg december...
Tovább
Változás a repertoárban!
Kedves Nézőink, a járványügyi helyzetből adódóan az alábbi műsorváltozásról tájékoztatjuk Önöket. A 2020. október 24-re és 25-re tervezett Tannhäuser előadások pótlására, a produkció nagysága és a külső résztvevők nagy száma, egyeztethetőségének nehézségei miatt, nem kerül sor. Az ezekre az előadásokra szóló jegyek és bérletek 2020. december 22-ig válthatók be bármely más meghirdetett saját...
Tovább
Fényév távolság Szegeden
November 20-tól láthatja a szegedi közönség a Nagyszínházban Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter klasszikusát, A padlást. A félig mese, félig musical 9-99 éves korig a nézők kedvence, a legsikeresebb magyar musical. A szegedi feldolgozás Méhes László rendezésében kerül színpadra, a mai olvasópróbával kezdetét vette a próbafolyamat. Méhes László rendező elmondta, olyan csodát...
Tovább
MŰSORVÁLTOZÁS!
Tájékoztatjuk Tisztelt Nézőinket, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar egyik tagjának Covid-19 tesztje pozitív lett, a járványügyi hatóság döntése értelmében a zenekar kontaktkutatás alapján érintett tagjai 10 napos karanténba vonulnak. Ezért a 2020. október 16. 19:00 és október 17. 15:00 órára meghirdetett Mágnás Miska előadások elmaradnak. A jegyek a 2020. november 13-ra és 14-re meghirdetett...
Tovább
Elmaradó előadás
Tisztelt Nézőink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyik szereplő sérülése miatt a Mágnás Miska 2020. október 15-én (csütörtökön) 19 órára tervezett előadása elmarad. A megváltott belépők az október 16-i, 17-i, november 13-i vagy 14-i Mágnás Miska előadásokra átcserélhetők az elmaradt előadás dátumától számított 14 napon belül a Színház jegyirodájában. Köszönjük megértésüket és...
Tovább
„Újra lehetőséget kaptunk, hogy bizonyítsuk, érdemes eljönni megnézni bennünket”
– interjú Szilágyi Annamáriával, akivel fél év után a Sirály Arkagyinájaként találkozhat a szegedi közönség. A pandémia miatt hosszú idő után, fél év elteltével lépsz újra színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Milyen érzés? Az idei évadot nyáron a Dugonics téren egy kis műsorral jelentettük be, ott találkoztunk a közönséggel, ami hihetetlenül jó érzés volt, azt tapasztaltuk, hogy...
Tovább
Sirály - online közönségtalálkozó
Online közönségtalálkozót tartunk Anton Pavlovics Csehov: Sirály című színművének bemutatójához kapcsolódóan, a Szegedi Nemzeti Színház 2020. október 23-i premierjét megelőzően. Az élő közvetítésre a Színház hivatalos Facebook-oldalán, helyszíni nézők nélkül, 2020. október 14-én 18 órától kerül sor. Résztvevők: Barnák László rendező, Szilágyi Annamária, Medveczky Balázs színművészek....
Tovább
